Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A CAMINO, A TEJÚT ALATTI ÚT

A “Camino”, vagyis az “út”, Spanyolország északi részén áthaladó, a Pireneusok lábánál fekvo Saint Jean Pied de Port-tól, Santiago de Compostela végállomásig tartó, majd nyolcszáz kilométeres zarándok út. A Camino mentén nyomon lehet követni az ereklyék kultúráját, a természet, az ősi művészet és építészet remekeit. A néhol misztikus ködbe burkolózó galíciai táj folyói s fái, a régmúlt kelta hagyomány istenségeit, mondáit, manóit és tündéreit idézik. A csillagos ég alatt húzódó útvonal, a Tejút által kijelölt ösvény azonban túlmutat a Szent Jakab apostol tiszteletére emelt Compostela-i katedrálison. Egészen elnyúlik a “világ végéig”, vagyis a Santiago-tól kb. 50 km-re lévo Finisterre-ig, ahol a Nap az Atlanti-óceán végtelenjében tér nyugovóra.

AZ EREKLYÉK KULTUSZA

Az emberiség mindig is tisztában volt vele, hogy bizonyos helyszínek szokatlan spirituális erővel rendelkeznek, amely magával ragadja az odalátogatókat, megtisztítja a tudatukat, a "hely szellemének" köszönhetően egy magasztosabb világ közvetlen irányítása alá kerülhetnek. Felismerték azt is, hogy az Istenhez vezető legbiztosabb út, az ilyen energia-forrásokat érintő zarándoklat, melynek során a külső körülmények, és a belső változások hatására megérinthetik, szóra bírhatják a Teremtőt, személyes üdvözülést nyerhetnek.

A három fő keresztény zarándokút Jeruzsálembe, Rómába, és Santiago de Compostela-ba vezetett, azonban a jeruzsálemi Szentsír Bazilika 1078-as török kézre kerülésével Jeruzsálem elszigetelődött, és jelentoségteli szerepét a Camino vette át. Évszázadokon keresztül Európa társadalmilag és kultúrálisan meghatározó zarándokútja lett, Nagy Károlytól kezdve, Assissi Szent Ferencen át Dante-ig, urak és alattvalók koptatták földjét. Nagymértékben hozzájárult a X-XVIII. századi kereszténység, a keresztény művészet felelmelkedéséhez. A zarándokút ikonművészetét tanulmányozó történészek felfigyeltek a templomokban visszatérő virágdíszekre, illetve a Nap-szimbólumra, amely a homályos múlt egy darabját, a kelta eredetet bizonyíthatja. Egyébként a Camino-t át- meg áthatja a Szent Jakab apostolnak tulajdonított kagylómotívum, úton-útfélen találkozhatnak vele a zarándokok.

A középkorban az ereklyébe vetett hit a korabéli egyetemes világkép hiányának eredményeként született, és megszerzése következetes pusztításokat, szent háborúkat vont maga után. A modern korban a bizalom hiánya, a hagyomány és az egy-ség elvesztése, valamint a közelgő "vég" elmélete odáig vezetett, hogy az emberek kétségbeesve a múlt elképzelt tökéletességében keresnek kapaszkodót, követendő példát. A legmélyebb spirituális élményeket, az ősi relikviákból táplálkozó, torz világ által teremtett, napjainkra azonban már kiapadt forrásoktól remélik, amelyek legalább a háttérbe szorult hajdani isteni pártfogást sugallják. A középkori zarándokok vallási ereklyék után kutattak, és hagytak hátra, a modern zarándokok pedig ugyanezeket keresik szenvedélyesen a tegnap emlékei között, a történelmi helyszíneken, a templomokban, a városok romjain, vagy a múzeumok kiállításain. Mindezek mögött misztikus, gyógyító és segítő erőt sejtenek, ugyanazt az esszenciát, amelyet elődeik a különféle szent ereklyéknek tulajdonítottak.

A régmúlt zarándokai igazából csak az igaz hit szellemében vállalkoztak hosszú és veszélyes útra távol az otthonuktól, vallásuk életbiztosítást nyújtott az örök kárhozat ellen. Papjaik prédikációi megszállottan hírdették a Második eljövetelt és az Ígéret Napját, amelyet a prédikációk helyszínéül szolgáló templomok szobrai és festményei hitelesítettek. A középkor műveletlen, egyszerű emberének tehát nem volt más választása és célja: születésétől fogva egészen a haláláig, az isteni megbocsátásért, a szentek kegyeinek elnyeréséért, valamint lelkük megtisztulásáért küzdött. A középkorban, akik elérték Santiago-t, megpróbáltak vakmerő kötelességüknek is eleget tenni: elmentek a Finisterre-ben található “Nuestra Senora” kápolnába, a szárazföld utolsó darabjához, amely az óceánba “zuhan”. Ez az élmény felért egy mennyországi ízelítővel, misztikusabb értelemben pedig még a templom fennállása előtti tudás, az elfeledett isteni eredet megszerzését jelentette. A Camino a lemondások, a “vissza a gyökerekhez”, a belső utak megnyílásának, az üdvözülés és az “újjászületés” szimbólumává vált. Napjaink zarándokai a tisztelettétel mellett abban a reményben vállalkoznak a kemény útra, hogy önmaguk megismerésén keresztül közelebb kerüljenek Istenhez, sokszor azonban egyszerűen csak a mindennapoktól való kiszakadás, az új kihívások leküzdése és az utazás öröme a céljuk.

SZENT JAKAB APOSTOL KULTUSZA

Krisztus halála után, tanítványai szétszóródtak “világszerte”, hogy a parancs szerint az evangéliumot hírdessék. Jakab Spanyolországba ment, ám néhány éves küldetése nem járt átütő sikerrel. Visszatért Jeruzsálembe, ahol azonban nem sokkal azután, Kr.u. 44-ben Heródes lefejeztette. Követoi "felsőbb utasításra" azonnal Jaffa-ba szálllították holttestét, ahol csodák csodájára egy hajó várakozott, hogy visszavigye Spanyolországba. Az angyali bizonyságtételben bővelkedő utazás után, Galícia partjainál lévő Ira Flávia-nál értek szárazföldet, nem messze onnan, ahol ma Santiago de Compostela található. Szent Jakab, és két követőjének testét egy hegyoldalon temették el, amelyrol azonban majd 750 évre megfeledkeztek.

A IX. század elején, Pelagius remete látomást látott: egy apróbb csillagokkal körbevett nagyon fényes csillag beragyogta a hegy egyik elhagyatott pontját. Rögvest elmesélte történetét Theodomir püspöknek, és a “megvilágított” helyszínen egy három holltestet számláló sírra, Jakab méltatlanul elhanyagolt nyugvóhelyére bukkantak. II Alfonso, Asturias királya (791-824) engesztelésképpen kinevezte Szent Jakab apostolt Spanyolország védőszentjének. Tiszteletére, sírja fölé templomot és kolostort emeltetett, amelyet rövidesen zarándokhellyé nyilvánítottak, és apránként felépült köré Santiago de Compostela városa. Az elsőírásos feljegyzések Le Puy püspök Kr.u. 950-ös camino-i zarándoklatáról tesznek említést.

A MODERN IDŐK ZARÁNDOKLATA

A régi korok emlékei között évente több ezer zarándok fordul meg a világ minden tájáról. Annak ellenére, hogy a Szent Jakab zarándokút eredendően keresztény, mégsem kérnek senkitől sem keresztlevelet, az “érettség” is elegendő. Akik napjainkban vállalkoznak megtételére, többnyire kezdő "túrázók", akik ilyen komoly célkitűzésekkel, az önismeretért, és ezáltal az egyetemes célok feltárásáért soha sem indultak még útnak. Évezredek óta a zarándokok gyalogszerrel, szamár- vagy lóháton tették meg a hosszú utat Santiago de Compostela -ba, modern világunkban ezeken kívül kerékpáros, vagy autós utazókkal is találkozhatunk. Különösen tavasszal és nyár elején a természet is kegyes hozzájuk: a tündöklő virágos rétek, a zöldellő gabona mezők, az égi tünemények játéka mind-mind hozzájárulnak az Út szépségeinek, esszenciájának feltárásához.